Eljöhetnél hozzám!


A mese a messzi Vadnyugaton egy árva kisfiú sorsa köré fonódik, akit valamikor tekenő fenekén elsodort a szürke folyó, és aki azóta a víz mentén vándorol magányosan, a szüleit vagy talán már csak az ismerős utat, tájat keresve. Vándorlása során a Madárijesztővel találkozik, aki helyi szokás szerint „Eljöhetnél hozzám!”-mal köszönti. A gyerek félreérti a köszönést és így válaszol: “Menjünk!”, majd a Madárijesztő után ered, aki bár furcsálja a dolgot, mégis hazaviszi a nyomába szegődő kedves arcú gyereket. És ezzel kezdetét veszi a keserédes történet a folyómenti kis közösség fura szereplőiről.
Mindenkit szeretettel várunk tehát, a kolozsvári Puck Bábszínház előadására, hogy együtt segítsük haza a Fiút, és együtt legyünk vele amikor megtalálja azt a helyet ahová tartozik… Hiszen mindenki tartozik valahová.

J. Lawson regénye nyomán színpadra írta: R.Molnár Erzsébet
Rendező: Kovács Ildikó, felújító rendező: Varga Ibolya

Zenéjét válogatta: Ábrahám Jolán
Stúdiómunkák: Venczel Péter
Bábtervező: Virgil Svințiu
Díszlet- és jelmeztervező: Ioana Olăhuț

Előadják: Balogh Dorottya, Domokos Szabolcs, Giriti Réka, Kötő Áron, Mostis Balázs / Urmánczi Jenő, Patka Ildikó / Pünkösti Laura, Péter Izolda / Szűcs Tamás